-->

2013. március 16., szombat

Csajkommandó ismertetője

A Kiddy Grade cselekményéről

 A történet a galaktikus időszámítás 328.f-dik évében játszódik (mai időszámítás szerint 2462). A tudomány rengeteget fejődött mind az űrkutatás, mind pedig a nanotechnológia terén. A kiborgok fejlettsége is magas szintet ért el. Az emberiség az egész galaxist bejárta, és terraformáló űrhajók segítségével számos bolygót tett lakhatóvá. A felfedezett területekért hatalmi harcok robbantak ki, ezért szükség volt egy szervezetre, ami megteremti a békét és a rendet. Így jött létre véres harcok árán a Galaktikus Unió, az Unión belül pedig a G.O.T.T. A G.O.T.T. felelős a gazdasági és politikai egyensúly fenntartásáért. Ehhez számos kommandós egység és egy különlegesen képzett ügynökökből álló, úgynevezett Árnyék szakasz áll a rendelkezésére. Az Árnyék szakasz tagjai az E.S. ügynökök, akik párban dolgoznak, és mindegyikük különleges képességekkel rendelkezik. Ezeket a képességeket a testükbe ültetett nano robotoknak köszönhetik. Összesen 6 ilyen csapat dolgozik a G.O.T.T.-nak, mindegyikük egy egyedi űrhajóval és testőr robottal van ellátva. A történet főszereplői Eclair és Lumiere, akik szintén az Árnyék szakasz tagjai. Első ránézésre nem tűnnek többnek, mint átlagos kislányok, de a látszat csal. Eclair rendkívüli gyorsasággal és erővel van megáldva, Lumiere pedig bármilyen elektronikus rendszert képes irányítani az akaratával. Később derül ki, hogy valójában már mindketten több száz évesek, csak mindig új testet kaptak. A dolog szépséghibája az, hogy többször is kitörölték az emlékeiket. Ezért van az, hogy a sorozat elején nem tudunk meg túl sokat a múltjukról. A bevetésekre egy Armblast nevű megfigyelő is elkíséri a lányokat. A főnökük, Eclipse igazgató asszony először csak egyszerűbb feladatok megoldását bízza rájuk. Kisebb helyi konfliktusokat kell megoldaniuk, már elfogott bűnözőket kell elszállítaniuk, stb. Persze itt is közbejönnek váratlan fordulatok, de nem okoz túl nagy gondot a megoldásuk. A sorozat első harmada igazából csak az alapszituáció és a lényegesebb szereplők megismerésére szolgál. Ezekre a részekre kellemes, vidám hangulat jellemző. A szereplők élvezik a munkájukat, és egészséges rivalizálás van köztük. Az idő múlásával viszont egyre nagyobb jelentőségű küldetéseket kapnak. A lányoknak egyre többször kell szembesülniük azzal a ténnyel, hogy a bűnözőket a hivatalból is segíti valaki. Ez többször is nyomasztó légkört teremt. Ráadásul Eclairnek bevillan néhány emlékkép a múltjából. Felmerül benne a kérdés, hogy milyen ember volt "előző életében", és milyen parancsokat kellett teljesítenie. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy több millió ember vére tapad a kezéhez. Hosszas belső vívódás után megbékél múltjával, és elhatározza, hogy megváltozik. De ez nem is olyan könnyű, ha az ember E.S. ügynök. Eclairéket ugyanis az Aure nevű bolygóra küldik azzal a paranccsal, hogy szüntessék meg a kitört lázadást. Odaérve viszont kiderül, hogy a bolygón élő közembereket a Nouvlessek (tisztavérű földi nemesek) a tulajdonuknak tekintik, és rabszolgaként dolgoztatják. A lányok felülbírálják a felettesük parancsát, és az ártatlanok védelmére kelnek. De mivel az E.S. ügynökök nem tagadhatják meg a főnökük parancsát, ezért Eclipse igazgató asszony kénytelen megvonni a státuszukat. Ettől kezdve pedig szökevénynek minősülnek, és elkezdődik a hajtóvadászat. A G.O.T.T. pedig nem válogat az eszközökben. A lányoknak a saját barátaik ellen kell harcolniuk a túlélésért, ez a harc pedig nem kevés meglepetést tartogat a néző számára. A Kiddy Grade egy nagyon összetett, és jól sikerült anime. Egyes részek talán egy kicsit zavarosak lehetnek, de később minden világossá válik. Nem túl régi, ami a technikai kivitelezésen is meglátszik: szép tiszta színek, és részletes karakterdizájn jellemzi. Bár a kidolgozottság nem mindig tökéletes. Az anime legnagyobb erőssége a zene, ami remekül illeszkedik a helyzetekhez. Az akció jelenetek és az űrharcok is rendkívül látványosak. A sorozat elvétve tartalmaz pár véres és erotikus jelenetet is, ezért inkább nem ajánlom a fiatalabb nézőknek, de aki már elmúlt 12, azt csak bíztatni tudom. Egy biztos: aki úgy dönt, hogy megnézi, az garantáltan jól fog szórakozni. Azt hiszem, nem maradt más hátra, mint hogy jó szórakozást kívánjak.:)
 /forrás: www.animeplusztv.hu/

2013. március 14., csütörtök

Citromos Kocka receptje




Hozzávalók:
 4 db lime (zöld citrom)
1,25 l tej
10 dkg vaj
2 dkg kristálycukor
15 dkg liszt
5 db tojás
10 g zselatin
3 dl habtejszín
3 dl natúr joghurt
 7 dkg porcukor
2 evőkanál rum vagy aroma (de el is maradhat)
Porcukor a szóráshoz összesen: 30 db/3510 kcal, 1 db 117 kcal

Elkészítés: A tejet 1,25 l vízzel, a vajjal, a kristálycukorral és egy csipet sóval felforraljuk. Belekeverjük a lisztet, és kis lángon addig kevergetjük, amíg a massza elválik az edény falától (kb. 2 perc). Keverőtálba tesszük, és folyamatosan kevergetve, a tojásokat egyenként beledolgozzuk. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A tésztát egy csillagcsővel ellátott nyomózsákba töltjük, és egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre, kb. 4 cm átmérőjű halmokat nyomunk úgy, hogy legalább 1 cm maradjon közöttük. (A tészta sütés közben kiterjed, és kitölti a réseket.) A sütőben, a középső rácson, 20 percig, majd a hőmérsékletet 180 fokra csökkentve, további 30 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet. A lime-okat alaposan megmossuk, kettő héját lereszeljük, és valamennyi levét kipréseljük. A zselatint 3 evőkanál hideg vízben elkeverjük, állni hagyjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A joghurtot elkeverjük a porcukorral és a reszelt citromhéjjal. A citromok levét hozzáöntjük a zselatinhoz, és felforraljuk. Belekeverjük a rumot/aromát, kissé hűlni hagyjuk, majd a joghurthoz keverjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot is. Hűtőbe tesszük. Ha a tészta kihűlt, vízszintesen kettévágjuk, és a krémet az alsó részén egyenletesen elosztjuk. Rárakjuk a tetejét, és finoman lenyomkodjuk. Egy órára hűtőszekrénybe rakjuk, amíg a krém megszilárdul. Tálaláskor megszórjuk porcukorral, és 30 kis négyzetre vágjuk.
 Forrás: www.mindmegette.hu

Tepsis Raffaello receptje

 

 Hozzávalók:

 A tésztához:
 6 db tojásfehérje
10 dkg liszt
20 dkg kristálycukor
15 dkg kókuszreszelék

 A krémhez:
 6 db tojássárgája
1 tasak vanília pudingpor (főzős)
4 dl tej
25 dkg margarin
10 dkg cukor
1 evőkanál kókusz aroma (elhagyható)

 A szóráshoz: 5 dkg kókuszreszelék .

 Elkészítés: A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan belekeverjük a lisztet és a kókuszreszeléket. Sütőpapírral kibélelt kb. 26x36 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokra (légkeveréses 165 fok) sütőben kb. 15 perc alatt (tűpróba!) megsütjük. A tojássárgákat a pudingporral és a cukorral simára keverjük, hozzáadjuk a tejet, majd sűrűre főzzük, és kihűtjük. A margarint habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal összekeverjük, és ízesítjük a kókuszaromával. A tésztát a krémmel megkenjük, tetejét 5 dkg kókuszreszelékkel meghintjük. Néhány órára a hűtőbe tesszük és szeletekre vágva tálaljuk. (Fokozva az élvezeteket mindegyik szelet tetejére egy-egy pörkölt mandula vagy mogyorószemet is tehetünk.)